Kiss Kitti
Kiss Kitti vagyok. Szeretem a kihívásokat. És szeretem az érzést, hogy valami társadalmilag hasznosat („jót”) teszek. Mind a kihívások, mind a jótett-érzet motiválnak, tanulásban és a munkában egyaránt. Korábban volt alkalmam meggyőződni róla, hogy a hazai civil szféra kiváló terepet kínál a társadalmilag hasznos, sőt szükséges tevékenységek végzésére. Viszont olyan munkakört láttam el, amelyben az egyéni kihívások jórészt elmaradtak. Aztán több év egy nemzetközi nagyvállalatnál: a munka minden nap hozott valamilyen új kihívást. Csupán a társadalmi hasznosság érzete hiányzott teljesen. Végül egy fél éves szenegáli szolgálat során tapasztaltam meg, hogy milyen nagyszerű érzés egy a társadalom kevésbé szerencsésebb tagjait segítő, egyúttal éppen elég személyes kihívást nyújtó munkát végezni. Meg vagyok győződve azonban arról, hogy nem csak Afrikában, hanem itthon is épp elég lehetőség van mindennek az átélésére: jó ügyért dolgozni, közben fejlődni, kihívásokkal szembenézni. Sőt, tudom. Forrásszervezéssel foglalkozom a Kontúrnál. |