Az alábbi levélben kérjük a kőbányai önkormányzatot, hogy a Hős utcai közösségi terünk bérleti szerződésének felmondásáról szóló döntését vonja vissza vagy kössön egyesületünkkel új bérleti szerződést. Életképek a Hős utcai közösségi térből BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Budapest 1102., Szent László tér 29. Tisztelt Marksteinné Molnár Julianna Bizottsági Elnök Asszony! Tisztelt Dr. Pap Sándor Alpolgármester Úr! Tisztelt Bizottsági Tagok! Meglepődve olvastuk az Önök képviseletében eljáró Kőbányai Vagyonkezelő ZRT tájékoztatását, (kelt: 2019.01.25.; IK-15944) melyben Budapest X. kerület, Hős utca 15/A I/19. szám alatt található Hős utcai közösségi terünk határozatlan időre kötött helyiségbérleti szerződését 2019. április 30-i hatállyal felmondja. A tájékoztatólevél indoklásában az olvasható, hogy a dr. Pap Sándor által beterjesztett javaslatot (miszerint felmondják a 1101 Budapest, Hős utca 15/A I/19. szám alatt található nem lakás céljára szolgáló helyiség bérleti szerződését) Önök a 2019. 01. 15-i Gazdasági és Pénzügyi Bizottsági ülésen egyhangúlag elfogadták. Emlékeztetném Önöket a Kontúr Egyesület, szorosan együttműködve a Református Cigánymisszió munkatársával, egyedüli tevékeny civilszervezetként – Weeber Tibor alpolgármester úr támogatásával - 2015 novemberében nyitotta meg közösségi terét a Hős utca 15./A épületben. A havi 6301 forintért bérelt helyiséget a Norvég Civil Alap közösségfejlesztésre irányuló pályázatán elnyert összegből, a Törökőri Református Gyülekezet, valamint egy sikeres közösségi adományozási kampány segítségével újítottuk fel, karöltve a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront munkatársaival. A Hős utcai közösségi teret azóta pályázatokból, magánadományokból és szja 1%-os felajánlásokból tartjuk fent. Több éve tartunk itt önkénteseinkkel rendszeres gyerekfoglalkozásokat, több mint egy éve közösségi beszélgetéseket a helyi lakóközösségnek, fogadunk magyar és külföldi egyetemi hallgatókat, iskolai közösségi szolgálatos diákokat. Meglátásunk szerint ezekkel a tevékenységekkel szükségleten alapuló, hiányos ellátásokat is pótolunk Kőbányán. Tisztelt Elnök Asszony, tisztelt dr. Pap Sándor, tisztelt Bizottsági Tagok! Tény, hogy a városvezetés és az egyesület között a kommunikáció nem mondható éppen ideálisnak, de úgy gondoljuk, ezért bennünket felelősség nem terhel. Mi mindvégig nyitottak voltunk a párbeszédre, közös leülésekre, egyeztetésekre, és azok vagyunk jelenleg is. A polgármester úr és az alpolgármester úr azonban elzárkózik a velünk való kommunikációtól, leveleinkre, meghívóinkra rendre nem kapunk választ vagy elutasítják azokat, mindeközben a lakókkal meglehetősen méltatlan tárgyalásokat folytatnak. Meglátásunk szerint Kőbánya érdekét az szolgálná, ha az Önök által elgondolt Hős utcai telepfelszámolás minél kisebb veszteségekkel, a lehető legoptimálisabb módon megoldódna. Mi ehhez minden szakmai segítségünket felajánlottuk, de szakértelmünket és tapasztalatunkat a városvezetés, a jelek szerint nem kívánja igénybe venni. Eddig azonban legalább hagytak minket működni. A settlement jellegű szociális munka, különféle prevenciós és szabadidős programjaink, tevékenységeink illeszkednek egyrészt az Integrált Településfejlesztési Stratégia Antiszegregációs Program Intézkedési tervéhez (2017), másrészt a 2015 – 2020. évi Kábítószer Ellenes Stratégia hosszú távú céljaihoz. „5.3.1. A közösségi drogmegelőzés az Önkormányzat és intézményei támogatásával történik, civil szervezetek bevonásával. Cél, hogy egyre több, főként hátrányos helyzetű és veszélyeztetett gyermek és fiatal találhasson számára megfelelő programot, melyben a helyi közösségeknek nagy szerepe van. Az önkormányzati és civil szervezetek sokféle szabadidős és prevenciós programot biztosítanak, melyek alapvetően fontosak a szabadidő egészséges eltöltése biztosításához. A közösségek minden formájának mozgósítáa és erősítése szükséges az emberi problémák, köztük a drogfogyasztás leküzdésére és a bajba jutottak segítésére.” (2015-2020. évi Kábítószer-ellenes stratégia) A Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiában (Mélyszegénység, gyermekszegénység, romák, 2011-2020) foglaltak is megkívánják, hogy egy telepfelszámolás esetén álljon számos eszköz, segítség a lakosság rendelkezésére annak érdekében, hogy a telepfelszámolás az ott élő oldaláról nézve, minél sikeresebb legyen (gondolunk itt a 7. fejezetben a Beavatkozási területekre és eszközökre). Egyesületünk ezekhez a dokumentumokhoz is illeszkedve, tehát évek óta hiánypótló szolgáltatásokat (pl. információnyújtás, közösségszervezés, közösségfejlesztés, esetkezelés, ügyintézés stb.) nyújt a Hős utcai szegregátumban, önkéntesek segítségével, és azokat 2019. április 30-a után is továbbra is kész nyújtani. Tudva azt, hogy nagyobb igény is lenne a szociális szolgáltatásokra helyben, szerettük volna hogyha a területen minél jobban megerősödnének a szociális szolgáltatások. Ennek érdekében az elmúlt években közösségi terünket használatra ajánlottuk a BÁRKA Humánszolgáltató Központnak, de nem tudtak élni a lehetőséggel, túlterheltségük okán. Arról sincs információnk sajnos, hogy az egyébként is túlterhelt BÁRKA Humánszolgáltató Központ tervezett Hős utcai irodájának működése mikor kezdődik meg (ha megkezdődhet egyáltalán), de úgy gondoljuk, a telepfelszámolás során minél sokrétűbb jelenlétre és szakmaközi együttműködésekre van szükség. Ezért egyesületünk munkája (a humánszolgáltató helyi irodájának beindítása előtt különösen, de később annak működésével párhuzamosan is) hiánypótló. Egyesületünk a telepfelszámolás elakadását érzékeli, amelyet alátámaszt a képviselőtestület által 2019. 01. 17-én elfogadott, 2019 és 2024 közötti időszakra vonatkozó Kőbányai Helyi Esélyegyenlőségi Program Hős utcára vonatkozó része is, miszerint „a telep rendezését 2019 év végégi kellene elvégezni, amely várhatóan nem tud teljesülni teljes egészében. Kiemelten fontos a két szegregátumban élők folyamatos gondozása, valamint az előgondozásuk annak érdekében, hogy az új lakókörnyezetbe való költözés során a beilleszkedésük zökkenőmentes legyen.” Másrészt a telepfelszámolás elakadása abból is érzékelhető, hogy az Átlátszó közérdekű adatigénylésre kapott válaszából kiderült, hogy 2018. november végéig mindössze 130 millió forintot költöttek el a Belügyminisztérium által megítélt támogatásból. A lakóktól folyamatosan azt halljuk, hogy 4,5 millió forintért vagy határozott idejű bérleti szerződésért nem szívesen adnák át az önkormányzatnak magántulajdonukat, amit természetesen megértünk és támogatunk, hiszen a legfőbb cél, hogy mindenki lakhatáshoz jusson, s ne kerüljön rosszabb helyzetbe, mint amiben most van. Tudomásunk szerint még mindig közel 110 magántulajdonos vár arra, hogy tisztességes ajánlatot kapjon. Közel 25 bérleményben élő sincs könnyebb helyzetben, mert nem tudnak átköltözni az Önök által megajánlott új bérleményekbe, a lakások felújításának illetve az új bérleti szerződések aláírásának odázása miatt. A fentiek miatt is érthetetlen számunkra, hogy a helyi segítő szervezet bérleti szerződését miért is mondják fel. Szakemberekként azon az állásponton vagyunk, hogy amíg a telepen életvitelszerűen családok, gyerekek élnek, a szolgáltatásainkra szükség van! A Kontúr Közhasznú Egyesület önkéntesei és a Református Cigánymisszió munkatársa nevében, a szolgáltatásainkat, segítő munkánkat igénybe vevő helyi családok, lakosok, gyerekek érdekében kérjük, hogy a fentieket figyelembe véve vizsgálják felül döntésüket, és vonják vissza vagy kössenek az egyesülettel új bérleti szerződést. Budapest, 2019. február 7. Bízva kérelmünk pozitív elbírálásában, tisztelettel: Balog-Urbanovszky Zsuzsanna elnök Comments are closed.
|
HírekKövess bennünket a Facebook-on is! keresés
All
|