Második alkalommal működtettünk gyerekpszichodráma-csoportot a Hős utcában, 2018. március 2. és május 25. között, 7-13 éves gyerekeknek. A programot a korábbi közösségi adománygyűjtő kampányunkból befolyt összegből finanszíroztuk. A csoport vezetői, Istvánffy Gabriella és Salamin Csilla szerint a pszichodráma módszerének van létjogosultsága a Hős utcában, ahol lelkileg megterhelő problémákból nincs hiány, de – talán ezzel is összefüggően - feltűnően nagy a gyerekek játékéhsége. A szakemberek remélik, hogy lesz még lehetőség a folytatásra! A kép illusztráció. A pszichodráma lehetőség a közösségfejlesztésre A gyerekek nagyon gyorsan megértették a játékdráma szerkezetét, próbálták betartani a csoportnormákat, melyeket az első alkalommal ők maguk fogalmaztak meg. Hamar ráéreztek arra, hogy a jó játékhoz együtt kell működniük, kompromisszumot kell kötniük. „A csoport történetei óriási tanulási területek egymás számára. A gyerekek rájönnek, hogy mindenkinek mások a megoldási sémái.” A pszichodráma terápiás haszna is jelentős A gyerekek a foglalkozások alatt a „mintha” térben mozogtak. Elfelejtették, hogy hol élnek, közösen játszottak, a saját fantáziájuk segítségével. A csoportvezetők által megteremtett bizalmi légkörben történeteikkel a bennük zajló folyamatokat dolgozták fel, szimbolikus teret adtak például félelmeiknek, szorongásaiknak, melyekre a szakemberek megnyugtatóan reagáltak. A történetekben a kicsi is lehetett hős, jóra lehetett fordítani a rosszat. A részt vevő felnőttek nem vezették, csak keretezték a történeteket és aktív, egyenrangú szereplői voltak a játéknak. Ez szokatlan a gyerekek számára, de sokat adott hozzá a felnőttekkel való viselkedésük korrekciójához. Ahogy egyik foglalkozásról a másikra egyre nyitottabbá váltak, a gyerekek kreativitása is ugrásszerűen nőtt. Mindenki megtapasztalhatta, hogy ő is erős, ügyes egy szerepben, és minden alkalommal feltöltődve, élményekkel távozott. Segíts, hogy minél több Hős utcai gyerek részesülhessen a pszichodráma előnyeiből! Légy rendszeres vagy egyszeri adományozónk! Bankszámlaszámunk: 16200216-17071460 (Magnet Bank) Comments are closed.
|
HírekKövess bennünket a Facebook-on is! keresés
All
|