A jövő hét kedden tárgyalja a Parlament a szociális törvény módosítását is tartalmazó T/1620-as számú salátatörvény-javaslatot. Tegnap a Törvényalkotási bizottság T1620/13 szám alatt nyújtott be hozzá módosító javaslatot. A módosítás célja továbbra is az, hogy az állam minden korábbinál kevesebb felelősséget vállaljon rászoruló állampolgáraiért és kivonja magát a szociális szolgáltatások biztosításának kötelezettsége alól. Eddig is érzékelhetőek voltak a kormány ezirányú lépései, a mostani módosítás erre csak ráerősít. A salátatörvény a szociális törvényt érintő változásai az alábbiak:
Emellett az egészségügyi törvény T/2031-es módosítása is a szociális ellátások rendszerére hat ki: ez a fekvőbeteg szakellátás ápolási osztályain fekvő ellátottakat a szociális ágazat hatáskörébe utalja, az ellátás igénybevételét térítési díjfizetéshez köti, melyet az ellátott jövedelem és vagyonnyilatkozat alapján fizetne. Az alulírott szociális szolgáltató, érdekképviseleti és civil szervezetek úgy gondolják, hogy a szociális törvény tervezett módosításai alkotmányellenesek és szembe mennek az európai joggal is. Az Alaptörvény XIX. cikke szerint ugyanis (1) "Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson.", az 1999. évi C. törvénnyel kihirdetett Európai Szociális Karta 13. cikke szerint pedig az államok “... biztosítják, hogy mindenki, aki nem rendelkezik megfelelő anyagi eszközökkel (...), megfelelő segítségnyújtásban részesüljön”. Az aláíró szervezetek szerint elfogadhatatlan, hogy a jelenlegi komplex és elhúzódó válsághelyzetben, amikor egyre többen szorulnak segítségre, a kormány nem bővíti, hanem tovább szűkíti a szociálpolitika eddig is csekély eszköztárát, a szociális szakemberek segítői szerepét torzítja és magára hagyja saját állampolgárait. A törvénymódosítás ellen közleményben, és helyszíni akcióval is tiltakozunk. A helyszíni tiltakozás részleteit hétfőn közöljük. Bővebb információért és szakmai kérdésekben keressétek a szervezetek nyilatkozóit:
Csatlakozók: aHang Akadályok nélkül csoport Amnesty International Magyarország Artemisszió Alapítvány Autonómia Alapítvány A Város Mindenkié Civil Bázis Civil Közoktatási Platform Civil Kollégium Alapítvány EJHA - Emberi Jogi Nevelők Hálózata Elte Tátk Szociális Munka tanszék oktatói Emberség Erejével Alapítvány Gyerekesély Közhasznú Egyesület Habitat for Humanity Magyarország Humán Platform Jogriporter Alapítvány Kiút Egyesület Kontúr Egyesület Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület Levegő Munkacsoport Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület Nyugodt Szív A Lakhatásért közhasznú alapítvány Önállóan Lakni- Közösségben Élni Ökotárs Alapítvány Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SZMME) Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete Szociális Szakmai Szövetség Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Új Szemlélet Csoport Utcajogász Egyesület Utcáról Lakásba! Egyesület Városkutatás Kft. Comments are closed.
|
HírekKövess bennünket a Facebook-on is! keresés
All
|