Eredeti bejegyzés: 2015. október A tanítási szünet alatt a Pongrác Közösségi Házban közösségi programokat szerveztünk a Hős utcai és Pongrácos gyerekeknek. Időpont: 2015. október 26-30., Pongrác Közösségi Ház Résztvevők: Balogh Flóra, Puskás Eszter, Bársony Fanni, Balog-Urbanovszky Zsuzsi, Szeredi Rita Önkéntesek segítségével az iskolai őszi szünet minden napjára szerveztünk programot a Hős utcai gyerekeknek, a közeli Pongrác Közösségi Házba, amelyen Pongrác telepi gyerekek is részt vettek. A program jelentősége, hogy több Hős utcai gyereket is át tudtunk vinni, akik még sosem jártak ott és jól érezték magukat; rácsodálkoztak, hogy, "jééé, itt ilyen is van?" A másik nagyon fontos dolog, hogy a Pongrác telepi gyerekek és a Hős utcai gyerekek együtt játszottak. Köszönjük az ottani kollégáknak, hogy befogadtak minket és a programunkat!
Részletes program: 2015.10.26. Kamaszklub -Balogh Flóra, Puskás Eszter 10:00-12:00 10-14 éves korosztály volt jelen, a kisebbek rajzoltak, levelekből csináltak képeket. A nagyobbak pingpongoztak és csocsóztak, majd a játék után ők is rajzokat készítettek. A falevelek helyett inkább a saját érdeklődési körükből merítettek. Eközben ismerkedős beszélgetés folyt a szabadidő eltöltéséről, bár ezek a gyerekek már korábbról is ismerték egymást. 2015.10.27. Kamaszklub - Balogh Flóra, Puskás Eszter, Ambrus Marci Helyszín: Pongrác Közösségi Ház előtti játszótér 10:00-12:00 10-14 éves korosztály volt jelen, szabadidős és sporttevékenységek zajlottak. A fiúk Marcival tengóztak és fociztak, a lányok tollasoztak és hintáztak. A foglalkozást nagyban meghatározta két lány közötti viszály, amit sajnos nem sikerült akkor feloldani. 2015.10.28. Filmklub - Balogh Flóra 10:00-12:00 10-14 éves korosztály volt jelen, a halottak napja témájához kapcsolódó filmet néztek meg a gyerekek Az élet könyve címmel, melynek középpontjában a szerelem áll, ezzel teljes mértékben tudtak azonosulni. A vetítés után beszélgettek arról, mit csinálnak halottak napján, illetve a Halloween és a halottak napja közötti kulturális különbségekről. Jellemzően a 10 év körüliek mással foglalták le magukat, hiszen életkoruknál fogva máshogy dolgozzák fel ezt a témát, ezért szükséges volt némi szünetet beiktatni. 2015.10.29. Kamaszklub - Balogh Flóra, Bársony Fanni 10:00-12:00 Az előző nap látott filmhez kötődő kézműves foglalkozást tartottak ezen a napon. Mécsestartókat, színes álarcokat, halloween-i füzéreket is készítettek a gyerekek, többségében a lányok. A fiúk ismét csak a pingpongot és a csocsót választották. 2015.10.30. Kamaszklub - Balogh Flóra, Balog-Urbanovszky Zsuzsi 13:00-15:00 Ez a délután a játékról szólt, nem volt előre tematizálva a program. Megint csak kint tartandó tevékenységet szerettek volna a foglalkozást vezetők, de inkább bent maradtak csocsózni, pingpongozni és számítógépezni. További képek itt. Comments are closed.
|
HírekKövess bennünket a Facebook-on is! keresés
All
|