Eredeti bejegyzés: 2016. aug. 15. 2016. augusztus 12-14-ig tartottuk meg mára már hagyománnyá vált programunkat a Hős utca A és B épülete közötti területen. Ezen a három napon a gyerekek kipróbálhatták a batikolást, az agyagozást, a gyöngyfűzést, emellett a rajzversenyre rajzolhattak is. A legkisebbek számára külön játszósarkot alakítottunk ki, ahol építőjátékokkal bábokkal lehetett játszani. A kézműves foglalkozásokon kívül kedvükre mozoghattak a kicsik és nagyok: a népszerű focin kívül együtt tollaslabdáztunk, frizbiztünk. Nyáry-Nagy Ibolya vezetésével előkerültek a zsonglőreszközök is, csak úgy röpködtek az ördögbotok és a diabolók, ami minden résztvevőt szórakoztatott. A Cselszik női focicsapatával is megmérkőzhettek a fáradhatatlan Hős utcai fiúk, amit szintén nagyon élveztek. Szeretnénk megköszönni a Város Mindenkié, a Baptista Szeretetszolgálat és a Törökőri Református Egyházközség partneri együttműködését, valamint a Kőbányai Önkormányzat anyagi támogatását és a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt-nek a terület rendbehozatalát, illetve nem utolsó sorban a Hős utcai gyerekek aktív és lelkes segítségét. Comments are closed.
|
HírekKövess bennünket a Facebook-on is! keresés
All
|