Április 6-án, kora délután, utcafórumon beszélgettünk a Hős utcában kialakult lakhatási helyzetről a C8, azaz a józsefvárosi civilek, a Nyomtass te is! képviselői, kőbányai lakosok, újságírók, érdeklődő egyetemisták, a Református Cigánymisszió munkatársa és nem utolsósorban Hős utcai lakosok körében. A rendezvény célja az volt, hogy együtt gondolkodjunk a megoldási lehetőségekről és felhívjuk a figyelmet arra, hogy nem csupán a civilekkel, vagy a “hírhedt” Hős utcai lakosokkal, de akárkivel megtörténhet, hogy egyik pillanatról a másikra az utcára teszik őket. Feltettük egymásnak a kérdést: vajon kellenek civilek a Hős utcába? Ötödik éve dolgozunk az ottani gyerekekkel és amióta kiderült, hogy le akarják bontani a lakótömböt, igyekszünk a felnőtteknek is segíteni a lakáskérdés megoldásában. Április végével azonban megszűnik a közösségi terünk bérleti szerződése és kénytelenek leszünk kiköltözni. Márta szerint, aki egy a Hős utcában élő magántulajdonosok közül, Igenis, kellenek a civilek, merthogy más segítségünk abszolút nincsen. Csak a Kontúr egyesülettől kaptunk tájékoztatást, hogy mi is zajlik, hogy mi fog velünk történni. Hivatalos tájékoztatást az önkormányzattól a mai napig nem kaptunk. A jó hangulatú és súlyos kérdéseket feszegető beszélgetésről a Magyar Hang és a 10kerkult is beszámolt. Támogatnád a Kontúrt? Ajánld nekünk személyi jövedelemadód 1%-át! Adószámunk: 18288267-1-42 Látogass el április 25. és május 9. között Hős utca - a "legegerősebek" című, adománygyűjtéssel egybekötött kiállításunkra! Comments are closed.
|
HírekKövess bennünket a Facebook-on is! keresés
All
|