Eredeti bejegyzés: 2016. febr. 10.
2016. február 8-án került megrendezésre az első Kontúros farsang a tavaly ősszel átadott közösségi térben. A farsangon a gyerekek és felnőttek közreműködésével szórakozhattak a Hős utcaiak és a Kontúr tagjai, a felnőttek teával járultak hozzá az eseményhez. Természetesen volt fánk is, a gyerekek pedig színes jelmezekbe bújtak és nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a különböző versenyekbe: mandarinevő és lufifújó versenyeket is rendeztek ezen a délutánon. Tombolasorsolást is szerveztünk, az egyes tombolajegyeket 50 Ft-ért lehetett megvenni, ebből 4000 Ft-ot sikerült összegyűjteni, amit szintén a gyerekeknek szervezett programokra fordít majd az egyesület. A tombolán megnyerhető nyereményeket a Deményista Mentor Klub adománygyűjtő kampányának köszönhetjük, a fődíj pedig egy torta volt. A Hős utcai gyerekek számára a farsang közösségfejlesztő erővel bír, olyan kikapcsolódás és szórakozás, mely során egymás személyiségét is jobban megismerhetik. Comments are closed.
|
HírekKövess bennünket a Facebook-on is! keresés
All
|