Zsámberger Szilvia és férje, Márton sok-sok zöldséggel támogatták a Toxikomák konyha májusi ebédosztását, de nem érték be ennyivel: ceglédi lovastanyájukra is meghívták a Hős utcai gyerekeket. Önkéntesünk, Jenei Judit koordinálásával izgatottan vetettük bele magunkat az előkészületekbe: különbuszt béreltünk, tájékoztattuk a szülőket a programról, beleegyező nyilatkozatot kértünk tőlük, lovas kvízzel és egyéb játékokkal készültünk az utazásra és rossz idő esetére, és reggeli keksztől kezdve kézfertőtlenítőn át a Daedalonig felszerelkeztünk mindennel, amire csak szükségünk lehet. A Toxikomák konyha és a noÁr szervezésében becsatlakozó új önkéntesek számára összeállítottunk egy „kisokost”, az eddigi kirándulós tapasztalataink alapján, hiszen felelősségteljes feladatot vállaltak: minden gyerek mellé, indulás előtt, játék keretében kisorsoltunk egy felnőtt kísérőt, aki gondoskodik a párja biztonságáról és arról, hogy jól szórakozzon, egy teljes napon át. Fotók: Huszár Dávid Június 21-én, vasárnap, 15 kisebb-nagyobb gyerekkel, egy Hős utcai anyukával, 6 kontúrossal és a Toxikomák konyha 11 önkéntesével, köztük Csuja Fanni, Telekes Péter és Molnár Áron, színészekkel buszra szálltunk és útra keltünk a Regehű Lovastanyára. Az egyórás buszút nem csak ismerkedésre adott lehetőséget. Molnár Áron (noÁr) vezényletével és beatbox-kíséretével spontán rap is született a gyerekek (bece)neveinek felhasználásával; ez lett a házigazdáinknak szánt köszöntő. A tanyán pazar tízóraival fogadtak bennünket, aztán megismerhettük a lótartás (csutakolás, patatisztítás) alapjait, mielőtt birtokba vettük a helyszínt. A lovastanya profi oktatói segítségével még legkisebbek is lóra szálltak, volt íjászbemutató, ostorcsattogtatás és rendhagyó, de annál szórakoztatóbb lovaskocsizás, mikor a felnőttek „húzták a szekeret”, de a trambulin és a hinta is népszerűnek bizonyult. Fotók: Huszár Dávid Tele hassal és fülig érő szájjal szálltak buszra a gyerekek. Sofőrünk jó érzékkel mesefilmet vetített nekik út közben, amibe az intenzív élmények hatására többen belebóbiskoltak. De a hazaérkezéskor is várta még őket meglepetés. Zsámberger Szilviék egy nagy doboz mennyei túrógombócot csomagoltak nekünk. Csuja Fanni általa készített, ellenállhatatlanul kedvesen csomagolt ajándékkal lepett meg minden gyereket: a csomagban volt lovas színező, nyelvtörős pörgettyű és egy-egy doboz rágó is. Önkénteseink, Tamara és Nóra pedig kiosztották azokat a polaroid fotókat, amiket fotós foglalkozásainkon is használt adomány fényképezőgépeinkkel készítettek mindenkiről, lovaglás közben. Köszönet a nagylelkű felajánlásért a Regehű Lovastanyanak és a Toxikomák konyha csapatának, amiért összekötöttek bennünket velük, és elkísértek bennünket erre a felejthetetlen, nagy kalandra! Külön köszönet Huszár Dávidnak a fantasztikus fotókért, amik tökéletesen visszaadják a nap hangulatát!
Olyan maradandó élmény volt a két évvel ezelőtti karácsonyi buszozás a Hős utcai családok számára, hogy szerettük volna idén is hasonló programmal meglepni őket. A Facebookon kerestünk támogatókat, és a segítségetekkel több mint 8000 emberhez ért el a felhívásunk!
Leírhatatlanul hálásak vagyunk a sok segítségért, amit ahhoz kaptunk, hogy megvalósíthassuk a gyerekek álmát! Egy - inkognitóját megőrizni kívánó - busztulajdonos-idegenvezető rendkívül nagylelkű felajánlásának köszönhetően december 19-én, délután 23 kisebb és nagyobb Hős utcai gyerekkel, 11 szülővel, illetve nagyszülővel, 6 Kontúr-önkéntessel és Balogh Zoltánnal, az MTI fotósával indultunk el a nagy városnéző utazásra. Kürti Judit közvetítésével csatlakozott hozzánk Aradi Péter, hivatásos idegenvezető, aki profi vendéglátóinkkal együttműködve, vegyes összetételű csoportunkhoz hihetetlenül jól alkalmazkodva, élvezetes, interaktív formában mesélt a látványosságokról, amik mellett elhaladtunk. Többek között megtippelhettük, hány csavart használtak fel a Puskás Aréna építéséhez, felfrissíthettük tudásunkat a hét vezérről is. Spontán tapsvihar és sok nevetés kísérte a a válaszokat. Kalandjaink ezzel nem értek véget: a Budapest óriáskerekét üzemeltető csapat jóvoltából ugyanis a magasból is megcsodálhattuk a város fényeit! Ezúton is köszönjük a lehetőséget Banka Edina, ügyvezetőnek, és Bencének, aki a helyszínen koordinálta izgatott csoportunkat, nagyon türelmesen!
Itt, az Erzsébet téren találkozhattunk személyesen az esténk egyik hősével, Kőrösi-Fehér Emesével, aki hihetetlen dolgot vitt véghez: megszervezte, hogy minden, a programon részt vevő Hős utcai gyereknek jusson egy nagy, mézeskalácsos, szaloncukros, gyümölcsös csomag is, ráadásként pedig egy-egy diós bejgli, amit a hazaérkezéskor oszthattunk ki, afféle karácsonyi ajándékként. Emese akciójának sikerét az Eszkuláp Állatvédő Egyesület munkatársai és ismerősei biztosították.
A családok nagy örömmel fogadták a csomagokat! Hálásan köszönjük mindenkinek!
Programunk zárásaként körbebuszoztuk a budai várnegyedet (ahonnan egész kicsinek tűnt az imént még ijesztően nagy óriáskerék), és a gyerekek nagy örömére kétszer és átgurultunk a gyönyörű Lánchídon. A Hős utcába érve mindenki megkapta a karácsonyi csomagját és jókívánságok kíséretében búcsút vettünk egymástól egy időre.
Nagy boldogság ilyen kellemes élményekkel zárni ezt a - sok helyi lakó számára - nehéz évet! Köszönjük a támogatásotokat! 260 937 forintot kaptunk idén az szja 1%-okból, melyből a Hős utcai gyerekeknek szervezett programjainkat fogjuk finanszírozni. Ezúton is köszönjük a támogatást annak a 46 magánszemélynek aki bennünket jelölt meg kedvezményezettként az adóbevalláskor!
Idén is részt veszünk a Magnet Bank Közösségi Adományozási Programjában! A program keretében a bank ügyfeleinek május 13-június 24. között lehetőségük van kiválasztani azokat a civilszervezeteket, melyek részesülhetnek a bank nyereségéből. Olvass bele a 2018-as KAP beszámolójába, melyben a Kontúr is szerepel! "A 2010-ben útjára indított kezdeményezés a MagNet Magyar Közösségi Bank működésének egyik alappillére, melynek során a Bank lemond éves nyereségének 10%-áról, hogy ügyfeleinek adja át a döntés jogát, hogy ezzel az összeggel támogassák a programban résztvevő társadalmi szervezeteket. Így – hazánkban példa nélküli módon – a MagNet Bank ügyfeleinek lehetősége nyílik arra, hogy számukra fontos célokat támogassanak, saját bankjuk profitjából." Idén 45 926 080 Ft sorsáról dönthetnek azok, akik a Magnetnél vezetnek számlát. A Kontúr tavaly 75 566 Ft támogatásban részesült. Az összeget a közösségi terünk működtetésére fordítottuk. A közösségi terünket azóta be kellett zárnunk, de gyerekprogramjainkat továbbra is folytatni szeretnénk! Szeretnénk minél több Hős utcán kívüli programot, kirándulást szervezni a helyi gyerekeknek, hogy megismerjék Budapestet és olyan élményekben részesüljenek, olyan ismeretekre tegyenek szert, melyek a hasznukra válhatnak. Minél többen teszik le melletünk a voksukat, annál több program szervezésére nyílik majd lehetőségünk. Szavazz a Kontúr Egyesületre és buzdítsd erre a Magnetnél bankoló ismerőseidet is! Megtaláltok bennünket az esélyegyenlőség kategóriában: https://www.magnetbank.hu/a-kozossegi-bankrol/kap/2019 A Tesco jóvoltából 2019. február 17-ig támogathatod a Hős utcai gyerekeket a tanulásban úgy, hogy az neked egy filléredbe sem kerül! Ilyen egyszerű Intézd vásárlásaidat az alábbi budapesti Tesco áruházakban, és a vásárlás után kapott zsetonjaidat dobd a Kontúr Egyesület gyűjtődobozába!
Mire fordítjuk a pénzt? Egy körzetben 3 szervezetre adhatják le voksukat a vásárlók. Az első helyezett 400 000, a második 200 000, a harmadik 100 000 forint támogatásban részesül majd. Az elnyert összegből a kőbányai Hős utcában és környékén élő gyerekeknek szervezünk tanulmányi kirándulásokat, hogy kiterjesszük az iskolai határait. Csatlakozz a Facebook-eseményhez és kérd meg ismerőseidet, szomszédaidat, hogy szavazzanak ők is a Kontúrra! Idén olyan sok "kimenős" programot próbálunk szervezni a Hős utcai gyerekeknek, amennyit csak tudunk! A tavalyi 1%-os felajánlásoknak köszönhetően egyelőre van lehetőségünk vonaljegyet, belépődíjat, úti elemózsiát vásárolni, de a lehetőségeink továbbra is korlátozottak, így kérjük, amennyiben módodban áll, támogasd az egyesületet! (A szükséges infókat itt találod.) Kis csoportokban fedezzük fel a várost és ügyelünk rá, hogy minden, a közösségi térben korábban is rendszeresen megforduló fiatal számára kínáljunk programalternatívát. Idén már jártunk kiállításon és túlvagyunk az első korizáson is. Ezúton is köszönjük a Capa Központnak, hogy 4 gyerek és 4 felnőtt kísérőjük ingyenesen tekinthette meg a Golden Boundaries - Kamaszok a kortárs fotográfiában című elgondolkodtató, vitaindító kiállítást, ami után jólesett beszélgetni múltról és jövőről, irányított társasjáték keretében, egy teaház barátságos szeparéjában. A "lányos" program után egy csapat fiú energiáit próbáltuk lekötni az Óbudai Fő tér korcsolyapályán (több-kevesebb sikerrel). A koris kirándulásokat folytatjuk, amíg tart a tél! Kedvet kaptál, hogy csatlakozz hozzánk?
Gyerekeknek szervezett programjainkhoz folyamatosan várjuk segítők, kísérők jelentkezését! |
HírekKövess bennünket a Facebook-on is! keresés
All
|