A jövő hét kedden tárgyalja a Parlament a szociális törvény módosítását is tartalmazó T/1620-as számú salátatörvény-javaslatot. Tegnap a Törvényalkotási bizottság T1620/13 szám alatt nyújtott be hozzá módosító javaslatot. A módosítás célja továbbra is az, hogy az állam minden korábbinál kevesebb felelősséget vállaljon rászoruló állampolgáraiért és kivonja magát a szociális szolgáltatások biztosításának kötelezettsége alól. Eddig is érzékelhetőek voltak a kormány ezirányú lépései, a mostani módosítás erre csak ráerősít. A salátatörvény a szociális törvényt érintő változásai az alábbiak:
Emellett az egészségügyi törvény T/2031-es módosítása is a szociális ellátások rendszerére hat ki: ez a fekvőbeteg szakellátás ápolási osztályain fekvő ellátottakat a szociális ágazat hatáskörébe utalja, az ellátás igénybevételét térítési díjfizetéshez köti, melyet az ellátott jövedelem és vagyonnyilatkozat alapján fizetne. Az alulírott szociális szolgáltató, érdekképviseleti és civil szervezetek úgy gondolják, hogy a szociális törvény tervezett módosításai alkotmányellenesek és szembe mennek az európai joggal is. Az Alaptörvény XIX. cikke szerint ugyanis (1) "Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson.", az 1999. évi C. törvénnyel kihirdetett Európai Szociális Karta 13. cikke szerint pedig az államok “... biztosítják, hogy mindenki, aki nem rendelkezik megfelelő anyagi eszközökkel (...), megfelelő segítségnyújtásban részesüljön”. Az aláíró szervezetek szerint elfogadhatatlan, hogy a jelenlegi komplex és elhúzódó válsághelyzetben, amikor egyre többen szorulnak segítségre, a kormány nem bővíti, hanem tovább szűkíti a szociálpolitika eddig is csekély eszköztárát, a szociális szakemberek segítői szerepét torzítja és magára hagyja saját állampolgárait. A törvénymódosítás ellen közleményben, és helyszíni akcióval is tiltakozunk. A helyszíni tiltakozás részleteit hétfőn közöljük. Bővebb információért és szakmai kérdésekben keressétek a szervezetek nyilatkozóit:
Csatlakozók: aHang Akadályok nélkül csoport Amnesty International Magyarország Artemisszió Alapítvány Autonómia Alapítvány A Város Mindenkié Civil Bázis Civil Közoktatási Platform Civil Kollégium Alapítvány EJHA - Emberi Jogi Nevelők Hálózata Elte Tátk Szociális Munka tanszék oktatói Emberség Erejével Alapítvány Gyerekesély Közhasznú Egyesület Habitat for Humanity Magyarország Humán Platform Jogriporter Alapítvány Kiút Egyesület Kontúr Egyesület Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület Levegő Munkacsoport Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület Nyugodt Szív A Lakhatásért közhasznú alapítvány Önállóan Lakni- Közösségben Élni Ökotárs Alapítvány Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete (SZÁD) Szociális Munkások Demokratikus Szakszervezete Szociális Munkások Magyarországi Egyesülete (SZMME) Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete Szociális Szakmai Szövetség Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Új Szemlélet Csoport Utcajogász Egyesület Utcáról Lakásba! Egyesület Városkutatás Kft. A 2020-as Könyvhéten jelent meg Erdős Virág legújabb, Hősöm című kötete, melyben "a Hős utcai gyerekek és felnőttek történeteinek ad hangot". A kötetben szereplő szövegeket a szerző saját, Hős utcában készített fényképei illusztrálják, magyarázzák, mélyítik el. Kép forrása: lira.hu A gyerekek mesélnek, a fotók láttatnak, én pedig – mint a világ dolgainak a gondolkodás kényszerétől megvert nézője és hallgatója – gondolkodom minderről. Tulajdonképpen ez az alaphelyzet, ebből a felállásból terveztem valami számomra fontosat kihozni. Egy lényegében reflektálatlan (fotók), egy lényege szerint kevéssé reflektált (gyerekszövegek) és egy lényege szerint túlreflektált megközelítés (versek) találkozásától és „beszédbe elegyedésétől” remélem azt, amit a versek több ponton maguk is tematizálnak, nevezetesen, hogy a falak átjárhatók, a találkozás lehetséges, beszélgetni pedig: muszáj. Erdős Virág közelről ismeri a Hős utcát A József Attila-díjas szerző sok évvel ezelőtt, a Kontúr Egyesület alkotótáborának egyik önkénteseként ismerte meg a Hős utca lakóit. Azóta sok időt töltött a szegregátumban; aktív résztvevője volt a Kontúr Egyesület gyerekfoglalkozásainak és hosszú beszélgetéseket folytatott a helyi gyerekekkel. "Miniinterjúi" nyomán három érzékenyítő kiadványt készített, saját fotóit is felhasználva, melyek a Hős utca - "a legegerősebek" című kiállításon kerültek bemutatásra, a Hős utcai gyerekek alkotásai mellett. Bővebben a projektről itt. „Be kell menni”, vállalni kell a „veszélyt” ahhoz, hogy az ember meg tudja mutatni, igazából nincs mitől tartani. Hogy valójában nincs kint és bent. Hogy ad absurdum: nincs „Hős utca”. Nincs. (Erdős Virág, Népszava)
A 2020. március 5-én megjelent kormányhatározat alapján "összesen 5,5 milliárd forintot kap a Terrorelhárítási Központ, hogy befejezze megkezdett beruházásait és előkészíthesse az újabbakat". A beruházások a TEK szomszédjában elhelyezkedő Hős utcai társasházat is érinthetik - írta meg először a Népszava. A Népszava megkeresésére a TEK később megerősítette, hogy "a Hős utca 15/A-B. szám alatti ingatlanon nem sportközpont, hanem a terrorelhárítás új műveleti komplexuma épül majd". Molnár Zsuzsanna, a Kontúr Egyesület elnöke a Klubrádióban nyilatkozott erről. Fotó: Balogh Zoltán
Büszkék vagyunk arra, hogy egyesületünknek olyan szociális munkások is tagjai, akik a szakma egyre mélyülő válsága ellenére is kitartanak, terepen dolgoznak és elkötelezettek abban, hogy tapasztalataikat széles körben megosszák.
Egyaránt buzdítanak "a tudományos közeg és a gyakorlat közötti távolság radikális csökkentésére" és "a szociális munka eszköztárának megújítására". Figyelmetekbe ajánljuk Török Zsófia és Mihály Bulcsú, a szociális szakma válságát a lakhatási válság szemszögéből vizsgáló tanulmányát, amely a Szociális munka folyóiratban is megjelent (6. évf. 3. sz.). A teljes tanulmány itt olvasható. Régen éreztük magunkat ennyire rosszul. A valóságot a polgármester sikerpropagandájából nem, hanem csak a terepen lehet megtapasztalni. Erre biztatunk mindenkit, segítőket, véleményformálókat, érdeklődőket. Az önkormányzat vezetése szerint minden jól megy és szociális munka, közösségi szociális munka folyik a Hős utcában. A közmeghallgatáson elmondtuk, mi mit látunk.
A legfurcsább momentum Révész Máriuszé volt, Amit aztán még más helyi hatalmasságok is elismételtek. Állunk elébe, megyünk tovább. Azt gondoljuk, hogy nem tudunk mindent megtenni, és ha csak egy kis közegben sikerül jobbá tenni emberek életét, és igazságosabban működtetni egy helyi társadalmat egy képmutató, dölyfös közeggel szemben, példát tudunk mutatni a jó szándékú segítőknek, állampolgároknak. A közmeghallgatásról Tompos Ádámnál jobb beszámolót úgysem tudunk írni, ezért a részleteket illetően álljon itt inkább az ő Magyar Hangon megjelent cikke: https://magyarhang.org/belfold/2019/11/22/beismertek-nem-fogjak-kiuriteni-ev-vegeig-a-hos-utcai-gettot/ A Kontúr Egyesület több mint öt éve jelen van a Hős utcában. Tudjuk, tapasztaljuk, hogy az ott lakókat a helyi ellátórendszer, önkormányzat, a vagyonkezelő magára hagyta.
Ha ma valaki végigsétál a lakótömbökön megannyi magára hagyott lakást talál, és megannyi magára hagyott, kitaszított embert, illetve magántulajdonosokat, akik egészen egyszerűen nem hajlandók beletörődni abba, hogy elvesztik a lakásukat és a felajánlott vételárból esélyük sincs másikat vásárolni Budapesten. Közel tíz éve lebegteti az önkormányzat a telepfelszámolást, azóta vannak bizonytalanságba taszítva az ott lakók. Teljes mértékben magára hagyta a telepet (melynek mindig is többségi tulajdonosa volt), azt egyre lejjebb és lejjebb csúsztatva. Két éve az önkormányzat jelentős anyagi támogatást kapott a kormánytól, hogy rendezze a Hős utcai lakók helyzetét. Ahelyett azonban, hogy telepfelszámolási tervet dolgozott volna ki, a szegregátum felszámolását az önkormányzat úgy kezdte meg, hogy bérlőinek többségét nem integráltan helyezte el, a rendezetlen státuszú lakókat ignorálta, azokkal a magántulajdonosokkal szemben pedig, akik nem voltak hajlandók elfogadni 4,5 millió forintos vételárat, többnyire csak a kisajátítás eszközét használta (jogilag is megkérdőjelezhető módon). Ahelyett, hogy a lakókat hitelesen tájékoztatta volna, megtévesztő, megalázó és arrogáns módon kommunikálta feléjük, hogy ne számítsanak túl sok jóra. Ahelyett, hogy elfogadta volna a telepen évek óta jelen lévő egyesületünk által, önként felajánlott segítséget, szervezetünket elutasította, később már válaszra sem méltatta, végül kiebrudalta. Két éve, hogy a Hős utcai lakók a hajléktalanság rémképével fekszenek, kelnek, mert az önkormányzat eddig hajlandóságot sem mutatott arra, hogy szakszerűen és humánusan kezelje a telepfelszámolást. A Hős utcában emberi tragédiákat, anyagi ellehetetlenülést tapasztalunk, és látjuk a gyerek- és felnőttsorsok hallgatólagos tönkretételét. Miközben tudjuk, hogy szakmaisággal, tervezéssel, szociális munkával a helyzet kezelhető lenne. Ezek hiányában csak anyagi és hatalmi érdekek maradnak, és egy sportpálya ködképe a romok felett. Felszólítjuk az önkormányzatot, hogy függessze fel a kisajátítási eljárásokat, szakmailag megalapozott, konkrét telepfelszámolási terv alapján, az önkormányzati törvény betartásával előzze meg, hogy állampolgárai hajléktalanokká váljanak. Etikusan, szociális szempontok figyelembevételével lásson végre munkához, Kőbánya és a főváros lakossága érdekében! Ismerje el erkölcsi felelősségét Weeber Tibor, D. Kovács Róbert Antal és a vagyonkezelő társasházkezelője abban, hogy a helyzet idáig fajult, és tegyen meg mindent a további emberi tragédiák elkerülése érdekében! A Kontúr Egyesület ismételten felajánlja segítségét a kőbányai önkormányzatnak ahhoz, hogy a Hős utcai telep felszámolása konszenzus alapján, az érintettek jogainak érvényesülésével és humánus módon történjen meg. Kontúr Közhasznú Egyesület |
HírekKövess bennünket a Facebook-on is! keresés
All
|