A Budapest X. kerület, Hős utca 15/A-B. háztömbök körüli, őrzött kerítés létesítését elrendelő - csak az önkormányzat mint többségi tulajdonos által megszavazott - társasházi közgyűlési határozat érvénytelenségének megállapítása iránti perben a Fővárosi Törvényszék ma jogerős döntést hozott.
Emlékeztetőül: az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság idén májusban a közgyűlési határozat érvénytelenségét megállapította, azaz kimondta, hogy a kerítés megépítésére nem kerülhet sor. Az Alperes, jogával élve, a döntést megfellebbezte. Szerdán a Fővárosi Törvényszék a jogerős ítélettel az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a felperes (korábbi Hős utcai lakó) keresetét elutasította. A Törvényszék szóbeli indokolása szerint: (i) Az elsőfokú ítéletben megfogalmazott érvénytelenségi ok (a lakók előzetes tájékoztatásának hiányossága) nem alapos, mert a törvényszék olvasata szerint ilyen érvénytelenségi ok megállapítását a per felperese nem kérte. (ii) Mivel a felperes nem fellebbezett a (neki kedvező) elsőfokú döntéssel szemben, a Fővárosi Törvényszék már nem vizsgálhatta újra, hogy a kerítéssel kapcsolatos határozatot a szükséges szavazati arányban fogadta-e el a társasház közgyűlése. Ugyanis az elsőfokú bíróság szerint ez az érvénytelenségi ok nem volt megállapítható, az élőerővel őrzött kerítés építése és a háromból két bejárat elzárása nem minősült a rendes gazdálkodás körét meghaladó beruházásnak. (iii) A törvényszék érdemben vizsgálta ugyanakkor, hogy a kerítés építéséről szóló határozat sérti-e a kisebbségi tulajdonosok jogos érdekét, és arra jutott, hogy ilyen érdeksérelem nem valósult meg, mert az őrzött kerítés a két épület biztonságát növeli, ez a megoldás lényegében az újabb építésű társasházak portaszolgálatának megfelelő funkciót lát el, és a háztömb médiából ismert, "áldatlan" helyzetére figyelemmel különösen indokolt a kerítés létesítéséhez hasonló biztonsági intézkedés bevezetése. Az ítélet érdemi indokolásához (a teljesség igénye nélkül) a következőket fűzzük hozzá: Az, hogy a kiszolgáltatott és szegény emberek által lakott, megbélyegzett Hős utcai épületek kerítéssel való körbevételét és a belépés biztonsági emberek általi ellenőrzését a törvényszék portaszolgálat működtetéséhez hasonlította, nemcsak nem alapos, de - az inkriminált háztömb körbekerítésével és őrzésével mutatkozó nagyon keserű történelmi párhuzamokra figyelemmel - nem is elegáns a legkevésbé sem. A törvényszék "médiában lefestett áldatlan állapotokra" való hivatkozása sajnos azt jelzi, hogy a törvényszék nem is akart a főáramú média által (tévesen és egyoldalúan) bemutatott kép mögé nézni, nem is volt kíváncsi arra, hogy valójában kik a Hős utcai házak állandó lakói, és milyen problémákkal kell szembenézniük. (Arról már nem is beszélve, hogy a jogerős ítélet médiában bemutatott helyzetre való alapozását finoman sem gondoljuk szakmailag követendő eljárásnak.) Az újabb kedvezőtlen közhatalmi döntés ellenére bízunk benne, hogy az újonnan megválasztott képviselőtestület tagjai és a Hős utcával foglalkozó albizottság a lakók érdemi bevonásával veszi napirendre a kerítés megépítésének és a kamerarendszer kialakításának kérdését annak érdekében, hogy a "biztonsági lépések" átláthatóan, emberséges módon, a lakók megnyugtatásával, ne pedig félelmeik fokozásával történjenek. Kontúr Közhasznú Egyesület, 2019. december 13. Comments are closed.
|
HírekKövess bennünket a Facebook-on is! keresés
All
|