A ComputaCenter Hungary és nagylelkű magánszemélyek jóvoltából idén 40 Hős utcai (vagy a telepről csak nemrég elköltözött) általános iskolásnak ajándékozhattunk tanszercsomagot. Akciónkat nagymértékben segítette, hogy a Mill-R Papír kedvezményes áron biztosította számunkra a szükséges felszerelést. A Hős utcai családok nevében ezúton is köszönjük minden támogatónknak, hogy ilyen nagy terhet vettek le a szülők válláról! Bár egyesületünk alapvetően nem folytat adományozói tevékenységet, a tanévkezdés érezhetően olyan megterhelő a Hős utcai családok számára, hogy úgy döntöttünk, idén is megpróbáljuk lehetőségeinkhez mérten támogatni a családokat, akikkel kapcsolatban állunk. A ComputaCenter Hungary nem először ajánlotta fel a segítségét: kaptunk már tőlük nagy doboz mesekönyvet, polaroid fényképezőgépet a fotós foglalkozásainkhoz, karácsonyi ajándékokat és korábban tanszereket is. Céges adományozó nap keretében 50.000 forintot dobtak össze a vállalat munkatársai a Hős utcai gyerekek javára. Ezt az összeget a vezetőség megduplázta, így összesen 100.000 forintnyi tanszert vásároltak és szállítottak ki nekünk. A cég biztosította többek között 5 első osztályos tanszereit. A ComputaCenter Hungary munkatársai, nagy doboz tanszerrel, ideiglenes Hős utcai raktárunkban Eközben a Kontúr is gyűjtésbe kezdett, hogy a lehető legtöbb gyerek részesüljön adományban. Összesen 135.000 forint adomány érkezett be hozzánk, de kaptunk füzeteket, tolltartót és egyéb eszközöket magánszemélyektől (köztük egy kedves, második osztályos testvérpártól is). Önkénteseink segítségével több mint 400 füzetből, 40 csomag filctollból, színes ceruzából, vízfestékből, temperából, ollóból, hegyezőből, radírból, vonalszókészletből, tollból, tubusos ragasztóból, 20 csomag gyurmából, 25 körzőből, 250 rajzlapból és egyéb eszközökből állítottunk össze a gyerekek életkorának megfelelő csomagokat, melyeket két délután folyamán, a szülőkkel való egyeztetés után még az iskolakezdés előtt sikerült is kiosztanunk. Az első osztályosok azonnal lelkesen pakolni kezdték új kincseiket az iskolatáskáikba, de a nagyobbak és a szülők is nagy örömmel fogadták a csomagokat. Nem lehetünk elég hálásak a sok segítségért, amit kaptunk! Köszönjük, hogy ilyen sokan gondolták úgy, hogy a Hős utcai gyerekek is megérdemlik, hogy jó minőségű felszereléssel kezdhessék a tanévet! Comments are closed.
|
HírekKövess bennünket a Facebook-on is! keresés
All
|